Hét magyar cég részvételével, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Tudománydiplomáciai Főosztályának támogatásával, valamint az Invest India közreműködésével rendezte meg nagykövetségünk az 1. Magyar-Indiai Innovációs Workshop-ot, amelynek fókusz pontjában a környezetvédelem és mezőgazdaság állt. 

A workshop-on 9 magyar, továbbá 29 indiai részvevő volt jelen 17 cég, illetve egy egyetem képviseletében. A rendezvényt Pethő Gyula nagykövet nyitotta meg. Köszöntő beszédében hangsúlyozta, hogy nagy lehetőségeket lát a magyar-indiai innovációs és startup együttműködés területén, és bízik abban, hogy a sikeres első ilyen találkozó megalapozza a későbbi hasonló rendezvények megszületését, és Magyarország is szívesen fogadja az indiai partnereket hasonló jellegű rendezvényeken.