2021. március 17-én a Magyar Kulturális Intézet Delhi szervezésében, Magyarország Újdelhi Nagykövetsége és a Magyar Asztrofotósok Egyesülete (MAFE) közreműködésével szabadtéri asztrofotó kiállítás megnyitójára került sor a nagykövetség területének nagykiterjedésű füves térségén. A megnyitó beszédet Király András László Magyarország nagykövete, illetve dr. Nandivada Rathnasree, az újdelhi Nehru Planetárium igazgatója, valamint (videóbejátszásról) Francsics László a MAFE elnöke tartotta. A „Csillagképek/Constellations” elnevezésű kiállítás a számos nemzetközi díjat birtokló magyar asztrofósok tavalyi legjobb alkotásaiból kínál a tervek szerint a későbbiekben más helyszíneken is bemutatható összeállítást. Magyarország nagyhatalom a távoli égitestek fényképezésében, az asztrofotózásban, amit az is bizonyít, hogy 2019-ben az Insight Astronomy Photographer of the Year (Royal Observatory, Greenwich) abszolút győztese Francsics László asztrofotós lett. Schmall Rafael és Tóth Bence pedig tavaly nyert kategóriadíjat, ahogy már korábbi 6 magyar asztrofotós társa is.

 

Király András László nagykövet megnyitja a kiállítást

 

A kiállítást megtekinti dr. Nandivada Rathnasree, az újdelhi Nehru Planetárium igazgatója