A Magyarország Belügyminisztériuma és az Indiai Köztársaság Vízkészlet-, Folyamfejlesztési és Gangesz-magújítási Minisztériuma közötti vízgazdálkodási együttműködésről szóló megállapodást 2016. október 16-án írták alá Budapesten. Ennek végrehajtása érdekében a két fél közös szakértői csoportot hoz létre.

2020. 11. 20-án online formában került sor a kétoldalú vízügyi megállapodás alapján a vízügyi közös szakértői munkacsoport első, előzetesnek nevezett ülésére. A hét tagú magyar delegációt Kovács Péter főosztályvezető (BM), Magyarország Vízigazgatója, a közös munkacsoport magyar társelnöke vezette. Indiai oldalon hat résztvevő volt jelen, a csoport vezetője Mr. Subodh Yadav helyettes államtitkár (Ministry of Jal Shakti) volt.

A program során mindkét részről előadások hangzottak el a vízgazdálkodás helyzetéről, az elért eredményekről, illetve a további tervekről. az előadók kitértek arra, hogy milyen közös területeken lehetne fejleszteni az együttműködést. Ezt követően megtárgyalták a 2021-23 évekre vonatkozó munkaprogram javaslatot, aminek véglegesítése levélváltás útján fog megtörténni. A felvázolt együttműködési területek; Integrált vízerőforrás kezelés; Árvízvédelem; Aszály kezelés; Felszíni és felszínalatti vizek rehabilitációja; Kutatás és képzés.

A közös munkacsoport első tényleges ülését Indiában tervezik a magyar küldöttség látogatása során, amikor a Covid-19 helyzet lehetővé tesz egy ilyen személyes találkozót, remélhetőleg 2021 elején.